2003 nyarán egy tábortűz körüli énekléskor beszéltünk először arról, hogy kéne egy kórus. Zsófó, Alma, Zsóka, Ubi, Retteghy Gábor, Attila, Zsolt és én énekeltünk – többek közt. Én már akkor nyáron elkezdtem összeírni barátokat, ismerősöket, akikről tudtam, szívesen énekelnek, de igazi szervezés csak karácsony után kezdődött. Korentsy Endre, volt kórustársam volt az egyik, akiben biztos voltam...

Lévén nagy szervező, vele beszéltem először, és mondtam, hogy nekem a karvezetőre is van egy remek ötletem, mire ő, hogy ő is tud valakit, mire én, hogy egy volt osztálytársam és barátnőm most végez karvezetésen, mire ő, hogy neki meg egy Bartók-kórustársa végez most az Akadémián, az enyém ilyen helyes, az övé olyan jófej, az enyém a NeyAndi, az övé is a NeyAndi. Na jó, akkor Ney Andi még nem ért rá, de hosszas telefonok, levelek, rábeszélések, és bíztatások után, valahogy, mégis csak, egy szép áprilisi napon ott ült 8(?) megilletődött ember a Kós zenetermében.

Hát így kezdődött. És igazunk lett – kellett egy kórus.

Aztán szeptemberben kezdődött a komoly próbaszezon, és 2004 karácsonyán első ízben kimerészkedtünk a közönség elé. Tagok jöttek-mentek, próbáltunk, táboroztunk, koncerteztünk, fesztiváloztunk...