A Minor

A Városminor Kamarakórus 2004-ben alakult. Tagjait az éneklés szeretetén és a baráti szálakon kívül Budapest egyik kerülete fűzi egymáshoz, ahol legtöbben iskoláikat végezték. A kórus repertoárján reneszánsz szerzők madrigáljaitól kezdve, 20. századi magyar és nemzetközi muzsikán át, kortárs szerzők műveiig, számos stílus és hangulat mutatja meg magát. Szeretjük a zenei változatosságot, a különleges hangzásokat, ugyanakkor darabjainkat összekötik a bennük rejlő és énekhanggal kifejezhető érzelmek.

A kórus a minden évben esedékes karácsonyi és nyárváró koncertje mellett, számos (évente 5-10) felkérésre adott/ad hangversenyt Budapesten és vidéken, valamint részt vett több nemzetközi (magyar, szlovák és olasz) kórusversenyen és fesztiválon is. A kórus által elnyert díjak listáját itt, egyéb érdekes fellépéseinket pedig alább találod.

A Városminor Kamarakórust alapító karnagya, Ney Andrea vezényli.

Szemezgetés a múltból

2008-ban részt vettünk Wilko Brouwers kurzusán a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, illetve Szlovákiában egy ősbemutatókat megszólaltató fesztiválon. 2008. áprilisában közös koncertet adtunk a Diósgyőri Fesztiválon a középkori magyar zenét játszó "Igriczek" együttessel. A kórus 2008-tól minden ősszel hangversenyt adott Budapesten a Törökfürdőben, ami "Az év egyik legnépszerűbb kultúrális központja" címet érdemelte ki már 2008-ban. 2009. januárjában a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) felkérésére Budapesten a Néprajzi Múzeumban léptünk fel a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett koncerten. Ugyanez év áprilisában a fiatal zeneszerző, Sztojanov Georgi zeneszerzés diplomakoncertjén énekeltük a kórusnak komponált, 16 szólamú művet a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 2010. márciusában a Köztársasági Őrezred 250 éves évfordulója alkalmából a Parlamentben adtunk hangversenyt, ugyanezév augusztusában pedig a Zempléni Fesztivál keretében Szegilongon léptünk fel.

Így kezdődött...

madarkep

Sári szerint

2003 nyarán egy tábortűz körüli énekléskor beszéltünk először arról, hogy kéne egy kórus. Zsófó, Alma, Zsóka, Ubi, Retteghy Gábor, Attila, Zsolt és én énekeltünk – többek közt. Én már akkor nyáron elkezdtem összeírni barátokat, ismerősöket, akikről tudtam, szívesen énekelnek, de igazi szervezés csak karácsony után kezdődött. Korentsy Endre, volt kórustársam volt az egyik, akiben biztos voltam...

Andi szerint

Pont úgy mesélném el én is az elejét, mint Sári: Endre ellelkendezte, hogy összefutottak, és egymástól függetlenül ugyanabba és ugyanúgy kezdenének bele, együtt... Akkor külföldi terveim voltak, úgyhogy nem indult azonnal útjára a terv, aztán másképp alakultak a dolgok, úgyhogy 2004 tavaszán futottak igazán össze a szálak az első próba alkalmával...

Ubi szerint

Hát tényleg így volt - nem énekelni mentem, csak hallgatni, megnézni, találkozni a barátokkal. Mert nagyon tetszett az ötlet, és mert mindenkit ismertem szinte az alakuló kórusból, több szálon és jóideje hallgattam már akkor a várakozással teljes szervezkedést, ötletelést, hogy hogyan kéne, kikkel kéne, mit kéne...